HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

A vitorlázórepülés világa

REPÜL A QUINTUS


Berepülték  a  Quintust   a  Nimbus-4  utódját !    

Az év végén december 23.-án Hahnweidében a Schempp-Hirth gyár repülőterén, levegőbe emelkedett a Quintus -M prototipusa a gyár dolgozóinak és mérnökeinek szurkolása közepette. Leszállás után Tilo Holighaus - a gyár vezetője - elragadtatással beszélt a gép  repülési tulajdonságairól, igen jó fordulékonyságáról és az új motor emelkedési képességeiről. A jelenlévők előtt igen meggyőzőnek látszott a rövid felszállási úthossz, mert a gépbe egy teljesen új 70 LE-s injektoros motor lett beépítve. A Quintus egy 23m fesztávolságú  vitorlázógép,  mely új koncepciót akar adni a szabad osztálynak. Csak felszálló motoros kivitelben fogják készíteni, és már csak azért is várták izgatottan a berepülést, mert közben a Lange Aviation gyár közreműködésével megkezdték az első 6 darab gép szériagyártását. A legmodernebb technológia szerint épülő új törzs előrenyíló dekkel készült. Ebben a gépben egyesült a pilóták és gyártók közös tapasztalata, felhasználván a  modern technológiát, igy a Schempp-Hirth gyár eddigi koncepcióját megtartva, harmonikus vezethetőségű, igen biztonságos és remélhetőleg versenyzésre különösen alkalmas gépet alkottak ismét.      

                                                                                        Gönczi Péter 

quinflug4_m.jpg

quintilo_s.jpg

quinschiebteam_s.jpg

cabin.jpg

================================================

Új HÚSZMÉTERES Schempp-Hirth kétüléses vitorlázó repülőgép.

Újdonságértesitő az új 20-méteres kétüléseről, az ARCUSRÓL.

A gyár néhány éve elkezdett dolgozni egy teljesen új elgondolású 20-méteres kétüléses vitorlázógépen. Ennek megfelelően kezdődött meg a fejlesztése és a tervezése egy új gépnek, melynek neve ARCUS.

Az új gépben egyesülni fognak a kétüléses gépekkel eddig felgyűlt tapasztalatok melyek egyszerűsítik a kezelhetőséget, és lehetővé teszik, hogy az együléses gépekhez hasonló fürgeségű repülőgépet hozzanak létre, így megmaradjon a vitorlázórepülés eredeti szépsége és játéka.

A fejlesztés során másrészt az is volt a cél, hogy új sikeres típussal növeljék az új kétüléses 20-méteres versenyosztály népszerűségét és így ezt az osztály világszerte népszerűbbé tegyék.

Hogy ezt elérjék, az ARCUS számára terveztek egy teljesen új, ívelőlapos szárnyat.
A profil kiválasztásával ,a szárny geometriai tervezésével és a szárnymechanizmus kiválasztásával egy teljesen új konstrukciót alkottak. Az új számítási módszerek és a szimulációs programok egyesítésével felhasználták a bizonyított empirikus tapasztalatokat is.
Művészeti számítógépes optimatizációs tapasztalatok felhasználásával sikerült összeilleszteni a nagyszélességű törzset a farokrésszel, úgy ahogy ez eddig megvalósíthatatlan lett volna.

Mindezen információk alapján kikristályosodott egy gyönyörű alakú aránylag karcsú s mindezen felül íves szárnyfelület-mely először enyhén előre megy, majd ívben hátrahajlik.
Erről a hátraívelésről kapta a ráillő nevet , az ARCUST. (latin-Arc )

Ma még korai lenne a siklószámról beszélni, de az első durva számítások igen ígéretesek.

Azonban a szárny tervezésekor nem csupán a jó siklószám volt a cél. Az arányaiban jól megtervezett szárnyfelülettel és a harmonizált aerodinamikával megpróbálták elérni a lehető legjobb vezethetőséget és emelkedőképességet még magas felületi terheléseknél is.
Ebben az esetben az ívelőlap jelentős szerepet játszik.
Különösen jelentős ez felszállómotoros kivitelnél, ahol a felhajtóerő tényező megnövelésével az ívelőlap jó felszálló tulajdonságokat biztosít. Ehhez járul hozzá az, hogy a teljes fesztávon végigfutó integrált ívelőlap-csűrő elképesztő vezethetőségi tulajdonságokat ígér.

A törzshöz az újonnan kifejlesztett „L" (large) fülkét fogják használni -amit a Nimbus-4DLM és a DUO DISCUS-xLnél már alkalmaztak. Ennek nagy méreteit, kényelmét és biztonságosságát a felhasználók már igazolták.

A komfortos használatot teljessé teszi a rugózott Beringer kerék, melyik könnyű és jól fékezhető, ahogy azt a Duo Discus-xL nél már megismerhették.

Számos motorkonfiguráció áll majd rendelkezésre az ARCUSnál. A standard motornélküli változatot a visszatérő változat követi Oehler-Turbo rendszerrel ami egy Solo 2350-es motorból, és az új automatikus ILEC vezérlőegységből áll .
Ezen kívül lesz felszállómotoros ARCUS, melynek Solo 2625-2 motorját már engedélyezték és használják a Nimbus-4DM-nél, és mivel ott bevált, itt a kisebb súlynál egy igen jó felszálló és emelkedőteljesitményt várhatunk tőle.
Egy különleges lehetőség lesz a felszálló villanymotoros változat. 
Ezt a Zweibrückeni Lange Aviationnal kooperációban fogják gyártani. A villanymotornak a beépitése és szervize ott lesz megvalósítva.

A munka az új ARCUS-on teljes lendülettel folyik. A prototípus törzse már elkészült és jelenleg a szárny sablonja készül. Bár nincs határidő megszabva, de a cél az,hogy az első gép 2009-ben már repülhessen. Ha minden jól megy még abban az évben beindulhat a sorozatgyártás is.
Bár még nagyon sok munka van hátra, a gyár máris lehetőséget biztosit megrendelésre 5000.-EUR előleg befizetésével. Ez csupán egy előzetes sorrendet biztosit, a tényleges megrendelés megkötésekor ,mely csak a sikeres berepülés után lehetséges, további 10.000.-EUR befizetése szükséges.
Amennyiben az új koncepció megnyeri figyelmüket, további híreket          

és részleteket megtalálhatják a gyár honlapján www.Schempp-Hirth.com

Az elektromos felszállómotor további részletei, technológiája és eddigi eredményei megtalálhatóak a Lange Aviation Gmbh. Honlapján www.Lange-Flugzeugbau.com

Forditotta: Gönczi Péter


( Az időközben elkészült gép repülési tulajdonságai teljes mértékben igazolják az eredeti elvárásokat) 

http://www.lange-aviation.com/htm/english/products/arcus_e/propulsion.html 


arcus..jpg

A levegőben

arcus_motor.jpg

A motor

arcus_alkonyi_repulese.jpg

Arcus repülése naplementében

arcus_rajz.jpg


================================================







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 31
Tegnapi: 357
Heti: 1 677
Havi: 1 624
Össz.: 1 170 319

Látogatottság növelés
Oldal: Schempp-Hirth hírek
HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - harmashatarhegy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »