HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

MAGYAR HOLLÓ KÍNAI ELESÉGEN

2014 május 24 - Írta: Hírösvény -  
 

Kínában gyártják az egykori ballószögi Corvus repülőket. Egyesek szerint darabonként kicsempészték a lefoglalt magyar fejlesztést. Az alapító cáfol, a rendőrség nyomoz. Magyar átok.

 

Ez év április 8 és 12 között rendezték meg a németországi Friedrichshafenben az AERO 2014 (www.aero-expo.com) repülőipari szakkiállítást, amelyre több hazai repülőépítő és fejlesztő szakember is ellátogatott.

Nagy meglepetést  jelentett számukra a kínai standdal való találkozás, ahol egy Corvus Racer 540-es típusú repülőgépet árultak a gyártók. Nem csak az első benyomások, hanem a tüzetesebb szakmai vizsgálódások alapján is egyértelműnek tűnt a jelenlévő magyarok számára, hogy a kiállított olasz-kínai csúcsmodellként bemutatott repülő nem más, mint a Kecskemét melletti Ballószögön uniós, valamint hazai támogatási forrásokból kifejlesztett Corvus Racer, az egykori - ma felszámolás alatt álló -, Corvus-Aircraft Kft. terméke.

 

Farkas Csaba a Corvus Racer 540 tervezője, a Hírösvénynek azt mondta, vélemény szerint a kiállításon látott gép, az a gép, amelyet ő megtervezett,  de vállalható és pontos információt csak akkor tudna mondani, ha szakértői vizsgálatnak vetnék alá a kínai Corvust.

A külsőségek minden esetre azonosságra utalnak, sőt, még a gép neve is ugyanaz, mint az egykori, Ballószögön elkészítettnek. 

Más, nevüket nem vállaló szakemberek - akik egykoron részt vettek a Corvus Racer 540-es kifejlesztésében - azt állítják, hogy a repülőgép fémváza és a héjazat Magyarországon készült, mert felismerhető az általuk kifejlesztett gyártástechnológia.

A Hírösvény birtokában van néhány korábbi fénykép a Ballószögön készült Corvus Racer 540-es fejlesztésről, amelynek mind a színe, mind a feliratozása teljes mértékben megegyezik az áprilisban Németországban a kínai standon kiállított repülőgéppel. 

 

A kínai cég egyébként a reklámanyagaiban a jogelődjének a gépet kifejlesztő ballószögi Corvus Aircraft Kft, jelöli meg. 

Itt csupán annyi ki bibi van, hogy a  339 millió forint jegyzett tőkéjű, ballószögi székhelyű Corvus-Aircraft Kft. 2011. november 8 óta felszámolás alatt áll.  A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a 2011.04.07-i bírósági határozat alapján pedig előzőleg bűnügyi zárlat alá helyezték a cég összes vagyonát.

Ez utóbbi oka az, hogy a cég gazdasági igazgatóját G. Tamást üzletszerűen elkövetett csalással, adócsalással és más bűncselekményekkel vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, mert véleményük szerint a repülők fejlesztésére kapott hazai és uniós források egy részét fiktív számlákkal igazolta le, ezért az uniós költségvetésnek 132 millió forint, a magyar költségvetésnek pedig 38 millió forint kár tokozott, amelyet még tovább tetéz a jogtalanul visszaigényelt mintegy 170 millió forintnyi forgalmi adó.

 

A kérdés persze az, a Magyarországon pályázati forrásokból kifejlesztett  és ügyészség által 2011-ben lefoglalt repülőgépből miként lett 2014-re kínai kiállítási darab? Kézenfekvő volt, hogy megkeressük Voloscsuk Andrást, a Corvus repülők ötletgazdáját, kifejlesztőjét, és az egykori Corvus Aircraft kft. vezetőjét, de ő már jó ideje Kínában tartózkodik ő a Corvus-China egyik vezető-fejlesztő mérnöke.

Voloscsuk a felvetéseinkre levélben válaszolt. Elmondta: volt társának 2010 nyarán történő előzetes letartóztatása miatt - a gazdasági büntetőügy még folyamatban van és még első fokú ítélet sincs benne - a cég számlavezető bankja megszüntette a finanszírozást, és így nem mertek újabb repülőgép-építési megrendeléseket felvenni, ennek okán a cég működésképtelen lett és felszámolás alá került.

Hozzátette: Minden eszközt, berendezést ami a könyvelésben szerepelt, a NAV kivétel nélkül megtalált, melynek értéke meghaladta az egymilliárd forintot, amely természetesen a felszámoló kezelésébe ment át. A lefoglalás során a jegyzőkönyvet én írtam alá, és adtam át a felszámolónak. - írta Voloscsuk.

Nyilván, az ezt követő időszakban megpróbáltunk minden utat, ami a szakemberek egyben tartását biztosíthatja, ha már a cég nem működik, legalább a szakemberek ne széledjenek szét, és vesszen el az a tudás, amit felhalmoztunk - mondta. Természetesen ez a tudás nem leltári tárgy, hanem tapasztalat, gyakorlat. Az út rögös volt addig, amíg meg nem találtuk azt a kínai befektetőt, aki felvette a megmaradt kollégákat, akik szinte kívétel nélkül ma is a Shanghai melletti Suzhouban dolgoznak, a Corvus Aerospace Suzhou állományában. 

Hangsúlyozta: Ma egy teljesen új fejlesztésű repülőgépet gyártunk, ami soha nem volt a Corvus Aircraft birtokában, de még ötlet szintjén sem. Az új modell részben a folyamatos fejlődés, részben, pontosan az ilyen jellegű, rosszindulatú támadások kivédése miatt jött létre. Nem akartam semmi felületet adni, mert rengeteg tapasztalatom lett az irigység, a rosszindulat és a gonoszság terén. Több mint tizenöt éve semmi más nem motivált minket, csak az alkotó szenvedély, de a szakadatlan küzdelmünk eredményeként mindenünket elvesztettünk, és eközben kellett megtaláljuk a kiutat, a jövőt - tette hozzá. 

 

A Corvus név ismét színen van, nagy erővel, óriási pénzügyi háttérrel, kiváló termékkel, mely ma már a legnagyobb gyártóknak is komoly aggodalmat okozott. Nem örül mindenki ennek, ezt tudom, minket mégis büszkeséggel tölt el.

Lényeges információ az is, - amit sokan nem tudnak -, hogy ez a kínai cég természetesen szerződésben áll a felszámolóval, és mindent bérel. Jogokat, épületet, szerszámokat, berendezéseket azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha végre ezen dolgok értékesítésre kerülhetnek, ne vesszenek, el, ne kótyavetyéljék el. Legtöbbünk fél élete az a munka, ami ebben van. Életben akarjuk tartani a régi modelleket is, hogy ne tűnjenek el a színpadról, ezért is állítottuk ki az olasz partnerünk tulajdonában lévő repülőjét. Valóban szeretnénk a jövőben gyártani, hiszen ez az a gép amivel Besenyei Péter ma is versenyez a RedBull Airrace-en belül. Nem hinném hogy ez lopás lenne - mondta.

Hozzátette még: tudomásom szerint néhányan, akiket az eredményeink nem lelkesítenek a legkülönfélébb ötletekkel próbálják az életünket megkeseríteni. A legvadabb rendőrségi feljelentések (pl. fogva tartunk 20 magyart Kínában, és az Interpolhoz fordultak a kiszabadításuk miatt. A kommandót a shangai Magyar Konzulátus tudta megállítani az utolsó pillanatban, elkerülve egy nemzetközi méretű botrányt) hatástalanok maradtak, adatok, tények hiányában hozzánk még el sem jutottak.

A történetünk sajnos tipikus: tönkretenni, elüldözni, elpusztítani bármi áron, a tisztesség, az igazság, az emberi jóérzés legkisebb jele nélkül. 

Ügyész-bíró pingpong

Érdeklődtünk az egykori büntetőügyben zárlatot elrendelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen, hogy foglaltak-e le netán egy Corvus Racer 540-es repülőgépet néhány éve. Schmidt Gábor szóvivő azonban a bírósághoz irányított bennünket, mondván:

“Egy ballószögi székhelyű gazdasági társaság működése kapcsán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2012. július 31. napján kilenc személy ellen nyújtott be vádiratot a Kecskeméti Törvényszékhez. Ezen eljárás (alapügy) során sor került a cselekményekkel érintett vállalkozás vagyonának zár alá vételére.

Mivel a zár alá vételt csak a bíróság rendelheti el, illetve az ügy már 2012. július 31. napja óta bírósági szakban van, a zár alá vétellel érintett vagyontárgyak köréről a Kecskeméti Törvényszék szóvivője jogosult bővebb tájékoztatást adni - tette hozzá az ügyészségi szóvivő.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője viszont a rendőrséghez irányított bennünket, mondván ebben az ügyben eljárás van folyamatban.

És valóban a Kecskeméti Rendőrkapitányságon zártörés vétsége miatt van elrendelve nyomozás, de mivel folyamatban lévő ügyről van szó, nem adhatnak részletes tájékoztatás.

Szóval keresik, hogy van-e Ballószögön Corvus vagy nincs, ha van, Racer-e vagy nem, pedig lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha felnéznének az égre.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 231
Tegnapi: 111
Heti: 231
Havi: 3 860
Össz.: 652 907

Látogatottság növelés
Oldal: Corvus Kínában.
HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2017 - harmashatarhegy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: harmashatarhegy.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »