HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

 

Vita Budaörsről, az MRSZ-nek vannak tervei a felújításra

Márványi Péter

2012.10.11 19:30  

http://iho.hu/hir/vita-budaorsrol-az-mrsz-nek-vannak-tervei-a-felujitasra-121011

============================================== 

Körcsarnok másfél millió téglából

                                                            Zsiray-Rummer Zoltán

                                                                  - 2012. október 9., kedd
Rejtett értékek. Nem tudni, mi lesz a pusztuló budaörsi repülőtérrel - a maga korában az egyik legszebb bauhaus épület volt
Budapesten, a XI. kerület legszélén, a város határán néhány fa és a rohadó homlokzata mögé burkolózva áll hazánk építészeti és repüléstörténetének egyik kimagasló emléke: a budaörsi repülőtér idén hetvenöt éves főépülete. Központi csarnokának légiessége, a Bauhaus szelleme még érezhető rajta. Kérdés, hogy valaha felújítják-e. Nyomokban még látható az épület eredeti szépsége

korepulet_es_iranyitotorony.jpg

A körépület ma így néz ki.

A hosszas előkészítés után 1935-ben kiírt tervpályázat nyertese megosztva Bierbauer (Borbíró) Virgil és Králik László lettek, egymástól eltérő elképzelésükkel. Amint az Horváth Tamás az Architectura Hungariae című folyóiratban megjelent alapos tanulmányából is kiderül, a ma is látható épület kettejük közös „újratervezésének" eredménye, de leginkább Borbíró eredeti tervére hasonlít.
A harmincas évekre már levetkőzte a felsőbb vezetés az első világháború utáni neobarokk-kényszert, újra megjelentek a modern épületek hazánkban, folytatva azt az utat, amit már az első világháború előtt megkezdtek néhányan. Így történt a budaörsi repülőtérnél is: részben a szoros költségkeret, részben a nemzetközi tapasztalatok miatt Borbíró egy letisztult épületet tervezett. A terület sarkára állított, az út felőli, megemelt felhajtót kísérő bumerángszerű ívet mutató két oldalszárny fogja közre a kör alaprajzú központi részt: innen teljesen más az épület képe, mint a repülőgépek felől. Semmi dísz, csak a tiszta funkció és szerkezet, kívül is, belül is. A Bauhaus odabent még jellegzetesebb. Belépve ma is megkapó a körcsarnok, bár az utóbbi évtizedek átalakításai - amelyek a bauxitbeton szerkezet romlása miatt váltak szükségessé - elcsúfították az eredeti arculatot. Régen a csarnok galériája mintha a levegőben lebegett volna: a karcsú oszlopok nem érintették a mellvédet, egykor üveggel voltak burkolva, amitől még inkább beleolvadtak a térbe. A mellvéden pedig Marsovszky Elemérné fotómontázsa, A repülés élménye volt látható, amelyen európai légi fotók szerepeltek megszakítás nélkül, ezzel is elemelve a mellvédet a tértől. Az egymásra „rakódó" körszeletek följebb is folytatódtak: a tetőn lévő bevilágító is különleges szerkezet, a kettős üvegezés közötti tartóoszlopokkal olyan, mintha lebegne a csarnok fölött.Ma szomorú látványt nyújt az épület, a homlokzat mállik, az egykori irányítófülke elől elbontották a kis erkélyt, belső terét pedig átalakították. A kifutópálya felőli homlokzaton is történtek beavatkozások, mégis: a romlás mögött is ott lapul még az érték, nem véletlenül műemlék, a szomszédos eredeti hangárral együtt.Megkerestük a repülőteret használó Magyar Repülőszövetséget is a testület korábbi vezetései idején történt vagyonvesztés ügyében, valamint, hogy van-e műszaki felmérés a birtokukban. Csütörtök óta nem kaptunk választ.
A repülőtér tulajdonosa a magyar állam, így felkerestük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV) is, hogy megtudjuk, mi az oka a köztük és a repülőszövetség között fennálló véleménykülönbségnek. A vagyonkezelő úgy tájékoztatott, hogy az ingatlan bérlője hét évvel ezelőtt kelt, határozatlan időre szóló szerződés alapján a Magyar Repülőszövetség. A dokumentum rögzíti a havi fix összegű bérleti díjat, valamint, hogy a bérlő saját költségén köteles az ingatlannal kapcsolatos karbantartási munkákat elvégezni.
A vagyonkezelő szerint a szerződésben foglalt bérletidíj-fizetési kötelezettségének ez idáig egyetlen egy alkalommal sem tett eleget a szövetség, ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számos esetben fizetési felszólítást küldött, tárgyaltak is, ám megegyezés nem született.
A vagyonkezelő felajánlotta a részletfizetési lehetőséget és azt, hogy a megalapozott, számlákkal alátámasztott értéknövelő beruházások értékét elismeri és a következő esedékes bérleti díjakba beszámítja - egyelőre várják a szövetség válaszát.
Kérdésünkre, hogy az MNV-nek mi a terve az épületegyüttessel és a repülőtérrel, a vagyonkezelőnél úgy válaszoltak: hosszú távú hasznosítási konstrukció kidolgozását tervezik. A repülőtér kezelését átadnák olyan szervezetnek, amely a műemlék felújítását kész elvégezni, az ingatlan további felosztásával nem számolva, a repülőtéri funkció megőrzésével. Mint válaszukban írják, érkezett megkeresés a vagyonkezelésbe vételre, az egyeztetések jelenleg is zajlanak.
A megnevezni nem kívánt érdeklődő a repülőtér hosszú távú, egységes kezelésben tartását szem előtt tartva beruházási programtervet készíttetett, amelyet megküldött az MNV-nek is, ám kérdésünkre az érdeklődőt nem kívánták megnevezni.
A hazai repülés történetének jelentős szereplőjét azonban ideje volna méltóképpen felújítani - mielőtt késő lesz. A bauxitbeton ugyanis biztosan nem vár sokáig.

 

 

 

Képek a jubileumi rendezvényről:

bors_repnap_002.jpg

bors_repnap_2.jpg

bors_repnap_3.jpg

Ilyen volt .......

budaorsi_repter_korepulete_ma..jpg

bors._epulet_003.jpg

bors._epulet_001.jpg

Ilyen ma!!!

A makett készítője Ritter Rudolf.

bors_repnap_06.jpg

Az egyik legifjabb "pilótajelölt".

bors_repnap_07.jpg

A LI-2-esnek folyamatosan voltak utasai.

bors_repnap_08.jpg

Veres Zoltán Európabajnok a bemutatója után.

bors_repnap_09.jpg

A PO-2-es és a pilótája sem unatkozott.

bors_repnap_01010.jpg

Készülhet a következő utas.

a_fopilota_is_dolgozott..jpg

a_fopilota..jpg

Az MRSz főpilótája is "dolgozott".

leszallas_elott_a_li-2..jpg

Leszállás elótt a LI-2-es.

 

2012.09.23budaorsi_repter_75_eves_030.jpg

A közönség egy része.

Még több kép és olvasnivaló itt: ---->>>>

http://iho.hu/hir/repteri-napok-repteri-elvezetek-budaors-75-eves-120924 

=========================

Hírek m 1 TV.

75 éves a Budaörsi Repülőtér:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/09/22/20/Benepesult_a_budaorsi_repter.aspx

BUDAÖRSI REPTÉR NAPOK

A budaörsi repülőtér átadásának

75.évfordulója alkalmából

jótékonysági rendezvény

A rendezvény fő attrakciója:

az I.Magyar Gliding Air Race (GAR ®)

www.garinfo.eu

vitorlázó repülő, siklóernyős, sárkányrepülő és ejtőernyős versenyzők részvételével.

Budaörs - 2012. Szeptember 21-23.

A rendezvény fővédnökének felkérve: Kövér László az országgyűlés elnöke

Rendező: GHS Invest Kft - Magyar Repülő Szövetség - Budai Siklórepülő Egyesület

A BELÉPÉS DÍJTALAN

PROGRAMOK: (az időjárás függvényében a műsor változtatás jogát fenntartjuk)

Szeptember 21.

16-18.00 - sétarepülések helikopteren és repülőgépeken -

vitorlázórepülő és helikopteres modellbemutató

18.00 A repülőtér átadásának 75 évfordulójára kiállítás megnyitás

Meghívott díszvendégek:

Orbán Viktor miniszterelnök,

Kövér László az országgyűlés elnöke

Hende Csaba honvédelmi miniszter

Czene Attila sportért felelős államtitkár

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár

Győri Gyula, az NKH LI igazgatója

Dr. Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere 

Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere

Szponzoraink, támogatóink

A londoni olimpia aranyérmes sportolói

A magyar sportrepülés világbajnokai

19.00 VIP fogadás

sétarepülések a VIP vendégek számára

20.00-tól - Koncertek - No Limit ..és meglepetés vendégek buli éjjel 2-ig

 

 

Szeptember 22.

9.00  - modell bemutató, hőlégballon felállítás bemutató,

panoráma fotózás a magasból

10.00 - motoros sárkányrepülő ügyességi bemutató

11.00 - légi balett vitorlázó műrepülés

11.30 - oldtimer repülők az égen

12.00 - Kerozin és benzingőz !!! Veres Zoltán műrepülő világbajnok párharca

Bánkúti Gábor rallycross versenyautójával

13.00 - ejtőernyős verseny

ejtőernyő hajtogatás bemutató

16.00 - sárkányrepülő verseny

18.00 - sétarepülő gépek és helikopterek a levegőben

19.00 - díjátadók - olimpikonok részvételével

20.00-tól - fellép a Beethoven és meglepetés celebek - koncert, buli éjjel 2-ig

 

 

egész nap gyermek animációs programok és játszóház 5000 m2-en

 

 

Szeptember 23.

9.00 - modell bemutató, hőlégballon felállítás bemutató,

panoráma fotózás a magasból

9.30 - motoros sárkányrepülő ügyességi bemutató

10.00 - motoros siklóernyős bemutató

11.00 - harci helikopterek bemutató, ejtőernyős ugrások

12.00 - motoros kötelékrepülés

12.30 - vitorlázórepülő versenyek

16.00 - siklóernyős versenyek

19.00 - díjátadók - olimpikonok részvételével

20.30-tól - Nosztalgia est a Geminivel - koncertek 24 óráig

 

A rendezvény egész ideje alatt:

  • megtekinthető a repülőtér történeti kiállítás - ingyenes
  • sétarepülések kis motoros repülőgépekkel
  • sétarepülések helikopterrel
  • versenyfigyelés a levegőből
  • figyelemmel kísérhető, hogy bírják a celebek a repülést
  • megtekinthetők a kiállított oldtimer repülők - ingyenes
  • oldtimer repülővel sétarepülés
  • siklóernyő, sárkányrepülő közelről, bemutató - ingyenes
  • ejtőernyő hajtogatási házi tanfolyam - ingyenes
  • hőlégballonos panoráma fotózások
  • egész nap gyermek animációs programok és játszóház 5000 m2-en
  • sárkányrepülővel fotózások- ingyenes
  • vitorlázórepülők kipróbálása -- ingyenes
  • repülők megtekinthetőek kívülről és belülről - ingyenes
  • minden repülés-nemben magyarázó tájékoztatások
  • kedvezményes repülő - tanfolyami jelentkezőhely

 

A részletes programokról, aktuális eseményekről és a fellépőkről

rendszeres tájékoztatást nyújtunk médiapartnereinken keresztül.

 

Módosítás dátuma: 2012. szeptember 17. hétfő

 

 

 

 

 

 

 

A BUDAÖRSI REPÜLŐTÉR 75 ÉVES.


2012.06.22. 12:12 :: Hamster


Hetvenöt éve, 1937. június 20-án nyitották meg a budaörsi repülőteret, Budapest akkor új nemzetközi légikikötőjét. Ez a hely gyerekkorom egyik fontos helyszíne volt (sajnos csak nézelődőként), és számos érdekessége van. Az egyik az, hogy bár budaörsinek hívják, Budapest XI. kerületében található. A másik, hogy egyáltalán még létezik.
A szűknek bizonyult Mátyásföld (mely tulajdonképpen szintén megvan a mai napig, bár elhelyezkedése miatt hosszabb ideje nem nagyon használják, csak modellezők) leváltására 1936/37-ben építették fel a bécsi vasútvonal szomszédságában a modernnek és reprezentatívnak szánt új repteret. Ez már nem csak egy mező volt, pár csarnokkal a szélén: a pályához tömörítették és alagcsövezéssel víztelenítették a talajt, felépítették Európa egyik legnagyobb hangárját, és - Borbíró Virgil és Králik László tervei alapján - egy olyan utasforgalmi épületet is, mely a modern magyar építészet egyik gyöngyszeme volt:
Sajnos az hamar kiderült, hogy a környező dombok miatt a helyszín nem igazán ideális, ezért már egy évvel később elkezdték tervezni a ferihegypusztai repülőteret - ennek ellenére a háború és az azzal járó bombázások miatt végül még a háború után is egy ideig Budaörs maradt _A_ budapesti repülőtér. 1950 után a katonai,  mezőgazdasági és a kisgépes repülésé lett a terep, majd ezután következett az igazi csoda: hogy a rendszerváltás után bevásárlóközpontokkal és irodaházakkal beépített környéken megmaradhatott a repülőüzem, még ha jelentős korlátozásokkal is. Bevallom, 10-12 évvel ezelőtt gyakran előfordult, hogy felszállás közben azon filóztam, vajon nem ez lesz-e az utolsó repülésem innen.
A fennmaradás persze nem lehetett fényes történet, hiszen a létesítményt a bizonytalan jövő miatt (nem lesz belőle öt év múlva lakópark? golfpálya? temető? parkoló egy újabb bevásárlóközponthoz?) messze elkerülte a tőke, pénz nélkül pedig csak az üzemkészség megőrzéséről lehetett szó, a műemlék jellegű főépület felújításáról már nem.
Pedig még így, hogy bizonyos külső teraszrészeket meg kellett bontani a leomlás elkerülése végett, is lenyűgöző helyről van szó. A lentebbi, fogadócsarnokot ábrázoló kép már jópár éves; nem tudom, azóta mi változott, de a fény beengedésén és a kör alaprajzon túl mindig nagy kedvencem volt a különböző úticélokat ábrázoló montázs is, ami körbehúzódik a galéria mellvédjén:
Aki tisztelegni szeretne a reptér előtt, most szombaton (június 23-án) menjen ki oda: a Li-2-essel és Po-2-essel lehet sétarepülni - és ez nem a reklám helye, de miből lehetne méltóbban megtekinteni egy régi repteret, mint egy őshonosnak tekinthető régi repülőgépből? :)

bors_korepulet_makett.jpg A körépület mekettje.horthy_istvanne_a_budaorsi_repteren_012.jpg

Horthy Istvánné a repülőtéren 2011-ben.

a_budaorsi_repter_megnyitoja.jpg

A repülőtér megyitó ünnepsége.

budaors_megnyitasa_1937.jpg

A megyitóünnepségen részt vevő gépek egy része 1937-ben.

budaors_feljaro.jpg

A feljáró

budaorson_kaszala_karoly_ju-2.jpg

JU-52 Buaörsön.

 

A körépület aulája.

_motoros_murepulo_vilagbajnoksag_megnyito_unnepsege_budaorson_1962-ben..jpg

1962-ben Budaörsön rendezték meg a II. Motoros Műrepülő Világbajnokságot.

verseny_nyitany_a_budaorsi_repuloteren.jpg

Verseny nyitány.

toth_jozsef_a_vilagbajnok_felkeszules_kozben..jpg

Tóth József világbajnok felkészülés közben.

na_sandor_versenyzo_az_1962._evi_ii._motoros_murepulo_vilagbajnoksagon..jpg

Kvasz András aviatikus és Katona Sándor versenyző a Világbajnokságon.

budaors_feljaro_ma..jpg

A feljáró ma....

korepulet_es_iranyitotorony.jpg

... és az épület a repülőtér felől nézve.

 

Még többet Budaörsről itt:---> http://iho.hu/hir/budaors-75-eves-nem-legbol-kapott-tervek-a-folytatasra-120624

 

============================

Budaörsi repülőtér

Koordinátáké. sz. 47° 26′ 59″, k. h. 18° 59′ 13″

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Budaörs

  ICAO: LHBS

Adatok

Elhelyezkedés

Budapest
Magyar Magyarország

Megnyitás

1937

Üzemeltető

Magyar Repülő Szövetség[1]

Kifutópályák

Irány

Hosszúság

Burkolat

09R/27L[2]

980 m

09L/27R

750 m

 

Budaörsi Repülőtér


A Budaörsi Repülőtér az ország legrégebbi kisgépes nemzetközi repülőtere. Régi, központi épülete 1937-ben épült, ipari műemlék. Ma már főként sportrepülőgép forgalmat bonyolít.

Tartalomjegyzék

 [elrejtés]

o                                        4.1 Külső hivatkozások

o                                        4.2 Források

További adatok

                     Tengerszint feletti magasság: 126 m

                     Hívójel: Budaörs INFO

                     Frekvencia: 124,5 Mhz

Története 

A Budaörsi repülőtér megvalósításának igénye először 1931-ben merült fel, azonban a gazdasági világválság miatt csak később, 1935-től kezdődhetett meg az építkezés. A tervpályázat két nyertese Dr. Bierbauer/ Borbíró Virgil és Králik László lettek, a két eltérő tervet a bíráló bizottság egyaránt a legjobbnak ítélte és ezért közös terv készítésére szólította fel őket.[3] A végső tervben végül Bierbauer elképzelése valósult meg inkább, ám sok tervezett elem nem valósult meg főként anyagi okokból, mivel a teljes építkezést mindössze négymillió pengőből kellett megvalósítani.

A kormányzó fia, Horthy István 1937-ben vágta át a repülőtér elkészültét jelző szalagot. A létesítmény a kor igényeinek megfelelő, ám nehezen bővíthető és számos más szempontból is nehezen fejleszthető volta tette szükségessé a Ferihegyi repülőtér építését. A megnövekedett légiforgalom, a nem betonozott és a rövid kifutópályák hamar megmutatták a hely korlátait.[4]

II. világháború során a légiforgalom szinte teljesen katonai célúvá vált, így a besorozások miatt először a földi kiszolgáló személyzet, a szerelők hiánya kezdett aggasztóvá válni, később azonban már pilótát sem lehetett találni. A háború végére gyakorlatilag az összes budapesti repülőteret lebombázták (a féligkész Ferihegyi-repülőteret is), és a Budaörsi repülőtér maradt a legjobb állapotban, ezért a háború után innen kezdődött a hazai repülés újraindítása. Ideiglenesen ez lett Magyarország nemzetközi repülőtere, a MASZOVLET innen indította újonnan beszerzett Li-2 típusú gépeivel 1946október 15-én első járatát Debrecenbe, majd első nemzetközi járatát Pozsony érintésével Prágába.

Az újjáépített Ferihegyi repülőtér 1950május 1. átvette a nemzetközi repülőtér, és a budapesti légiforgalom központjának szerepét, így a Budaörsi repülőteret mezőgazdasági és sportrepülési célokra kezdték használni. Számos érdekes, értékes gép pihen a hangárokban. A rossz kezelés és a gyakorta átgondolatlan átépítések miatt azonban a fő épület állaga leromlott, így a nagyközönség számára nem nyitott. A fő forgalmi épületet 2000-ben ipari műemlékké nyilvánították, így felújítására van remény. Kedvező fekvése miatt azonban több ingatlanbefektető is érdeklődik a terület iránt.

Főbb épületei 

                    Forgalmi épület

                    Fűtőépület

                    Hangár

 

Külső hivatkozások 

                     A Budaörsi Repülőtérhez kapcsolódó linkek

                     Wikimapia cikk

                     A Budaörsi Repülőtér honlapja

                     Horváth Tamás építészeti írása a Budaörsi Repülőtérről

Források

1.       Magyar Repülő Szövetség. MRSZ, 2009. április 19. (Hozzáférés: 2009. április 19.)

2.       Budaörs. HungaryAirport.hu, 2009. április 19. (Hozzáférés: 2009. április 19.)

3.       A Budaörsi Repülőtér épületei. budaorsirepter.uw.hu, 2009. április 19. (Hozzáférés: 2009. április 19.)

4.       A Budaörsi Repülőtér története. budaorsirepter.uw.hu, 2009. április 19. (Hozzáférés: 2009. április 19.)

 

 

A Budaörsi Repülőtér története

Budaörsi Repülőtér 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 53
Tegnapi: 216
Heti: 1 157
Havi: 6 442
Össz.: 614 220

Látogatottság növelés
Oldal: Budaörs
HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2017 - harmashatarhegy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: youtube átülés a kerekesszékbe - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »