HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

 

2015-2016 évi vitorlázórepülő tanfolyam

Idén is indítunk vitorlázórepülő tanfolyamot kezdő növendékek számára. Az első előadás 2015. november 6-én pénteken lesz 18:00-tól. Új helyszínünk: 1012. Budapest, Attila út 135-137. Kosztolányi Dezső Gimnázium Természetesen, aki lemarad az első előadásról, bármelyik pénteken csatlakozhat. 

 

 

 

 

duhaj_007.jpg 

 

 

 

 duhaj_006.jpg

A gyászoló barátok. A levegőben közben öt motoros repülőgép és movit körözött.

duhaj_004.jpg 

Spang Ferenc búcsúbeszédet mond.

 duhaj_019.jpg

 duhaj_015.jpg

 

Hajdu Lajos (Duhaj) táblája a fakereszten.

 
 

Gyászjelentés.

gyaszjelentes_duhaj-k.jpg

  

Flatland Cup

Elkezdődött a Flatland Cup Szegeden, ahol az MSE színeit Kapuy Ádám és Márkus Timea képviseli, dobogós esélyekkel.

Márkus Tímea az MSE színekben indul és az első napot pont Kapuy Ádám előtt nyerte a 15m-es kategóriában.

=========================================

Először kattints ide.

 

Köszönjük, hogy adód 1 %-át nekünk ajánlottad fel.

 

az adófizetők által felajánlott 1 %-ok-ból idén 283.839- Ft-ot kaptunk.

 

=====================================

 

Bár idén már 104 éves a magyar sportrepülés, A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE) pedig 103 éves (http://lhhh.hu/klubrol/tortenelem ), semmilyen támogatást nem kap ez a sportág. Az utóbbi 25 évben pedig folytonos kormányprogrammá vált a repülősport üldözése, amely mostanában különösen fölerősödött. Elhangzott, hogy az érvényes magyar jog szerint repülősport nem létezik, mert ez a szó, hogy sportrepülés nem szerepel a sporttörvényben.

 A sportolók saját finanszírozásból világrekordokat értek el ( 2007-óta érvényes világrekord 1250 km, 152km/h átlagsebesség, 2003-ban az első 1000 km-es táv Magyarországon, 1936 Berlini olimpián világrekord). Világbajnoki érmek, köztük sok arany, vitorlázó és motoros repülésben, vitorlázó ill. motoros műrepülésben, sárkányrepülésben, siklóernyős repülésben stb.     

Minden nehézség ellenére a sportot szeretők örömére a klubok tovább küzdenek a létükért és minden évben sikereket érnek el, külföldön is elismert sporteredményekkel növelik az ország jó hírét. Sok sportszerető jelentkezik a pilótaképzésekre. Már 16 évesen, lelkesen jön az utánpótlás.  

Ehhez minden segítség jól jön, és köszönettel fogadjuk.

Bízom benne, hogy a Magnet KAP keretében sikerül újabb támogatást találni.

Munkájukhoz sok sikert kívánok!

Köszönettel: X.Y.

 

 

 

 

 

====================================

 

 dagaly_utca_bejarat_.jpg

 

Folyamatban van az V. ker. Semmelweis u 9. 4. sz. alá történő visszaköltözés.

 

Az ingatlanba való beköltözésünket törvény biztosítja.

 

"Az MHSz és szervezeti egységei által használt ingatlanok tulajdoni helyzetét az 1997. évi XXIII. törvénnyel módosított, 1996. évi LXV. törvény rendezi. Ennek értelmében ezek az ingatlanok "sportcélú ingatlan"-nak minősülnek. Az ilyen ingatlanok - így a szóban forgó ingatlan is - ingyenesen kerültek az önkormányzatok tulajdonába, azzal a feltétellel, hogy a funkciójukat fenn kell tartani, illetve fel kell ajánlani az ott működő sportegyesületnek ingyenes tulajdonba adásra. A sportcélú ingatlanok működtetését a sportigazgatási szerv vezetője ellenőrzi. Jogsértés észlelése esetén az ingatlan tulajdonosát határidő tűzésével felhívja a jogszerű állapot helyreállítására. A sportegyesület jogutód nélküli megszűnése, (vagy kiköltözése) esetén az ingatlan a tulajdonjoga az államra száll. Elidegenítéséről a törvény úgy rendelkezik, hogy az eladásból származó bevétel - a költségek levonása után - a sportigazgatási szervet illeti meg, az átutalásról az államháztartásért felelős miniszter intézkedik. A sportigazgatási szerv a bevételt a külön törvényben meghatározott célokra fordíthatja."

 

 

 

====================================

 

                      Meghívó

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE) 2014. március 29. éves rendes közgyűlésére.
A hely kijelölése folyamatban
Ideje: 09:30
Határozatképtelenség esetén: 10:00

Napirendi pontok:
1. Elnök beszámolója a 2013. évről
2. Mérlegbeszámoló ismertetése, elfogadása
3. Az Ellenőrző Bizottság jelentése
4. 2014. évi pénzügyi terv ismertetése elfogadása
5. Az elnökség által elfogadott tagrevízió ismertetése, határozati javaslat elfogadása
6. A PTK életbelépése miatti változtatások az alapszabályban
7. Egyéb

Budapest, 2014. 02. 27.
                                                                   Gavronek Ferenc sk.                                                                                          MSE elnök

 

 

 

===================================================

 

 

 


Kóricálás földön-égen: kenguruk és vitorlázógépek

                                                                     Ugrósdy Márton
                                                                       2014.2.18 10:00

 

 
Vontatásért repülés, avagy egy fiatal magyar pilóta kalandjai a déli féltekén.

Nemrég olvashattak nálunk Hegedűs László, Bagoly, patagóniai kalandjairól. Most egy másik magyar pilóta nyomába eredünk, aki éppen Ausztráliában gyűjtögeti a repült időt és a kilométereket.

 

Kapuy Gábor, a magyar ifjúsági vitorlázórepülő válogatott keret tagja nagyon jól teljesít, és már a bűvös ezer kilométeres távhoz is sikerült közel kerülnie. Most arról kérdezzük, miért éppen Ausztrália, na meg arról is: hogyan telnek napjai a hazaitól jelentősen különböző, de a repülés szempontjából annál kedvezőbb környezetben.

 

kapuy_gabor....jpg

 

Kapuy Gábor MSE

 

kapuy_1.jpg

 

kapuy_2.jpg

 


kapuy_3.jpg

 

kapuy_5.jpg

 

(fotók: Narromine Gliding Club)
view(fotók: Narromine Gliding Club)

– Sokan láthatták az OLC-n, hogy most éppen Ausztráliában repülsz, néha egész hosszú számokat. Miért pont oda mentél, mikor mentél ki, és mikor leszel megint itthon?

– Egy jó ideje szerettem volna kijönni Ausztráliába vontatni egy szezonra, mivel itt nagyszerű lehetőségek vannak teljesítményrepülésre valamint nyelvgyakorlásra. A gondolatot tett követte és megszerveztem magamnak egy helyet Narromine-ban. Azért oda, mert úgy gondoltam, itt a legjobbak az esélyeim a céljaim elérésére (az aranykoszorú befejezése valamint 750 kilométeres háromszög megrepülése). November elején jöttem ki egy Milánóban tett kis kitérővel, ott ugyanis eltöltöttem néhány napot városnézéssel, és egészen március végéig maradok. Bár hosszú idő ez az otthoniak nélkül, de az internet enyhíti a honvágyat.

– Hogyan választottad ki a repülőteret, ahol éppen dolgozol?

– Igazából az Ausztrál Vitorlázórepülő Szövetség honlapjáról megszereztem az összes Új Dél-Wales-i klub elérhetőségét és a szimpatikusabb helyekre írtam, hogy ki vagyok és mit szeretnék. Meglepetésemre jónak bizonyult a módszer, mert több helyről is pozitív visszajelzést kaptam.

– Csak repülés és örömködés van, vagy másban is segíteni kell?

– A reptéren tulajdonképpen nem dolgozom, mivel pénzt nem kapok érte, helyette repülhetek a vitorlázógépekkel, amikor nincsenek bérbe adva. Szerintem ez egy magamfajta fiatalnak nagyon kecsegtető ajánlat. Az egyetlen, amivel foglalkoznom kell, az a repülőgép felkészítése a napra, amivel repülni fogok. Természetesen szabadidőmben nem szeretek csak úgy ülni a kanapén, ezért sokszor találok valami elfoglaltságot, hol a gépeket, hol az autókat bütyköljük, takarítgatjuk.

– Miből áll a munka, hogyan sikerült a helyiekkel megtalálni a hangot?

– A helyiek meglepő módon barátságosak, az elején gyanúsnak is találtam, hiába, rossz beidegződés. Az ittenieknél már csak a legyek barátságosabbak és közvetlenebbek. Legtöbbször az intim szférádat sem veszik figyelembe.

– Milyen a kinti klubélet, illetve vannak-e külföldi, fizetős vendégek? Milyen a gépállomány, vannak-e klubos gépek, vagy inkább saját gépekkel repülnek az emberek?

– A klubélet elég érdekes, mivel aktív tagok, akik repülnek is, öten vagyunk. Egy német úr, aki minden télen idelátogat, egy holland házaspár, a cseh gyerek, aki a másik vontatópilóta, és én. Azért jó oldala is van ennek, ugyanis szinte mindig akad egy gép, amivel repülhetünk. Eddig „legrosszabb” esetben is a Duo Discusszal lehetett repülni. Azt azért szerettem, mert mindig elvittem egy kevésbé tapasztalt embert, megmutatni, mi is az az igazi távrepülés. Gyengébb napokon is 300-at lehet itt repülni, ami azért nem rossz. December környékén rengeteg ember van, aki ideutazik néhány hétre, vagy csak néhány napra, és kibérlik valamelyik gépet, hogy repüljenek vele. Meglepő módon Japánból jönnek a legtöbben. Eddig nem ismertem személyesen egy japánt sem, de nagyon rendes embereknek ismertem meg őket. Legtöbbször jó hangulat uralkodik itt, még rossz idő esetén is.

A klubnak jelenleg hét gépe van, egy Twin Astir, egy std. Libelle, egy LS4, egy Discus és két Duo Discus, na meg a Piper Pawnee, a vontatógép. Személy szerint szinte mindegyik géppel szeretek repülni, mindegyiknek megvan a maga előnye.

– Milyen a terep, az időjárás? A magas felhőalapokat már láttam a repüléseid online feltöltött logjain…

– A terep elég érdekes, itt inkább az Alföldre hasonlít, tőlünk keletre inkább dombos a vidék, nyugatra 150 kilométerre pedig egy majdnem Magyarország nagyságú erdős rész található, egy összefüggő Nemzeti Park, ahol nincs sok lehetőség leszállni. De eddig szerencsére nem is nagyon kellett. Még a helyiek által gyengének minősített időben is lehet 500-as távokat repülni, amikor az alap nem megy 1600 méter fölé és száraz termikes az idő. Ha meg jön a labilitási vonal, akkor aztán még a fakezűek is, mint én is, repülhetnek nagyokat. Így adódott, hogy egyszer, januárban megrepültem a 3000 méteres relatív magasságomat, ezzel befejezve az aranykoszorút. Szerencsére a 750 sem váratott magára sokat, bár csak második próbálkozásra lett meg. Azért az OLC nagyvonalúan az elsőre is megadta 752 kilométerrel, a deklarált feladat szerint 743 kilométernél szálltam le. Második próbálkozásra szinte gyerekjáték volt, túl is repültem, de az 1000 kilométerrel nem próbálkoztam meg, mert közel volt már a naplemente, így csak 920 kilométer lett OLC szerint, azért az sem volt rossz. Az 1000-hez nem fűzök sok reményt, de ha a lehetőségek adottak, természetesen megpróbálom, bár erre napról napra kisebb az esély. Talán ha le tudnék menni Adelaide-be, ott egyszerűbb lenne, mert ott van egy hegylánc, ami a nap elején és végén is dolgozik és felgyorsítja a távot.

– Hogyan tudod elviselni az ausztráliai hőséget?

– A meleget eddig jól bírtam, csak néha volt 42 fok körüli, de ez egyet jelentett azzal is, hogy magasabb volt az alap és általában ilyenkor repültem. 3-4000 méter között meg sokkal kellemesebb a 20 fok körüli hőmérséklet.

– Indulsz-e a jövő évi ifi VB-n, és ha igen, akkor mennyit segít a mostani kintlét a felkészülésben?

– Mint azt már néhányan tudják, itt rendezik a következő junior világbajnokságot 2015-ben, de mivel néhány nappal a kezdet előtt leszek túlkoros, sajnos nem indulhatok. De nem baj, majd valami másban szerzem előnyét az itt tapasztaltaknak. Annyi biztos már most, ha időm és pénzem engedi, egyszer visszajövök ide repülni, mert teljesen magával ragadt az itteni élet és a lehetőségek. És biztosan hiányozni fognak a mindenfelé kóricáló kenguruk.

 

============================================ 

 

                    Újváry Györgyre emlékezzünk.
                              

1952-ben újonnan megalakuló Munkaerő Tartalékok Hivatala Repülő Klubja (MTH RK) első titkára, majd 1955–1956 között újból titkár.

1931-ben született Budapesten.
16 éves korában, 1947-ben Farkashegyen Kinizsi Sportrepülő Egyesületben ült először vitorlázógépbe.

Sportegyesületei:
Kinizsi Sportrepülő Egyesület
Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSrE)
Munkaerő Tartalékok Hivatala Repülő Klubja (MTH RK)

1962-ben 440 kilométer távolsági, 4200 méterrel magassági rekordot repült Sirály-II típusú vitorlázógépével, Magyar bajnokság.

1952-ben a IV. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság junior győztese Cinke típusú vitorlázó repülőgéppel. A hét versenyszám alatt 278 órát és 2634 kilométert repült.

Gyémánt koszorú feltételt teljesítettek:
 
Sorsz. Név       Magasság /Időp. Céltáv / Időp.   Szabadtáv /Időp.
 
4. Tury Kornél
ITRK 5080 m 1964.05.30. 301 km 1959.05.04.  509 km 1962.06.10.
                    

5. Ujvári György
ITRK 5670 m 1963.05.17.  330 km 1956.07.11. 535 km 1964.06.10.
                    

 

 ujvari_gyorgy.jpg

 

=================================================

 

Sarkadi Dini emlékére!

 

 In memoriam Dini-Large.m4v

 

 

 

dini_montazs.jpg

 

 

 

 =================================

 

Értesítés!

 

Mindenkinek, aki ismerte és szerette:

 

SARKADI DÉNES

 

nagyon sokak Dini bácsija, kívánsága szerint a Hármashatár-hegyi reptér fölött repül el tőlünk.

 

Búcsúztatása 2013. november 9.-én 14.00 órakor

 

a repülőtér hangárja előtt lesz.

 

Kérünk mindenkit, 1 szál virággal tisztelje meg emlékét.

 

A család.

 

=============================

 

Közgyűlés

 

a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületben 2013. április 30-án. 

 

 Az elmúlt évi beszámoló és elnökválasztás, valamint az alapszabály módosítása volt többek között napirenden.

 

mse_kozgyules._001.jpg

 

Sarkadi Dénes a klub elnöke az elmúlt évi eredményeket ismerteti.

 

mse_kozgyules._005.jpg

 

A klubtagság egy része.

 

mse_kozgyules._014.jpg

 

Az elnöki beszámoló elfogadása.

 

mse_kozgyules._016.jpg

 

Bajza Ádám az Ellenőrző Bizottság beszámolóját ismerteti.

 

mse_kozgyules._030.jpg

 

Kovács Pál átveszi az örökös tiszteletbeli tagságról szóló emléklapot, amit az MSE 75 éves jubileumi közgyűlésén kapott, de akkor nem tudott eljönni. (Jobb későn, mint soha.)

 

mse_kozgyules._024.jpg

 

 A klubtagság felállva, hosszantartó tapsolással búcsúztatta a leköszönő elnököt, Sarkadi Dénest, aki....

 

mse_kozgyules._025.jpg

 

.... a könnyeit igyekezett visszatartani.

 

mse_kozgyules._003.jpg 

 

Az MSE új elnöke: Gavronek Ferenc.

 

Az alapszabály módosítását már Ő vezényelte.

 

mse_kozgyules._026.jpg

 

Komlós Vilmos gyémántkoszorús klubtagunk javaslatot tesz az alapszabály módosításához. Módosítási javaslatokat többen is mondtak, többek között.....

 

mse_kozgyules._035.jpg

 

....Verebélyi Endre, aki a klub máyásföldi korszakától aktív.

 

=================================

 

Kedves vendég Svédországból.

 

Hármashatárhegyen járt Svédországból 2011-ben és 2012-ben Pálla Lajos egykori határhegyi sportrepülő, aki 1942-ben "C" vizsgázott a HA-2066 ljelű Vöcsök típusú repülőgéppel. Az öt órája nem sikerült, mert leállt a szél.

 

Tavaly feleségével érkezett és az volt a kérése (álma), hogy még egyszer láthassa HHH Tetőt. Felmentünk, ahol Csiga Sanyi fogadott bennünket. Megnézte a csúszdák beton alapjait és emlékeit idézgette.

 

Elmentünk ebédelni a Hármashatárhegyi Étterembe, majd az MSE starthelyére. Kérése az volt, hogy a levegőből is szeretné megtekinteni egykori "C" vizsgájának színhelyét. Teljesült a vágya, kétszer is elment Góbéval körülnézni. Világtalan felesége addig a repülőtéri autóban várakozott.

 

Küldött néhány fényképet, közöttük Horthy Istvánné startját 1941-ben az alsó hangártól Tücsökkel. Saját felvétele. 

 

horthy_istvanne_a_tucsokkel_star.jpg

 

Horthy Istvánné a Tücsökkel startol 1941-ben. Lajos bácsi felvétele.

 

a_kep_hatoldala..jpg

 

A kép hátoldala.

 

rotter_lajos_mellszobra.jpg

 

Megnéztük  Rotter Lajos mellszobrát....

 

hhh_emlekmu2.jpg

 

... és az emlékművet Hármashatárhegyről. 

 

az_ebed..jpg

 

Ebéd közben.  

 

az_etterem_udvaran..jpg

 

 A Hármashatárhegyi Étterem udvarán.

 

palla_lajos_kepe_hhh-rol.jpg

 

Lajos bácsi felvétele a hangár előtti készülődésről.

 

palla_lajos_hhh_etterem_udvaran.jpg

 

====================================

 

A 2012-es évben két gyémántfeltételt repültek klubtagjaink Hármashatárhegyről.

 

 Gyémánt 300 Km céltáv.

 

Gratulálunk Gavronek Ádámnak, aki 2012. augusztus 2-án klubunk Grob Astir CS-ével megrepülte a 300 km-es gyémántkoszorús feltételét Hármashatár-hegyről. 

 

300-gavronek.jpg

 

Gratulálunk Balásházy Jánosnak, aki 2012. május 27-én klubunk Grob Astir CS-ével megrepülte a 300 km-es gyémántkoszorús feltételét Hármashatár-hegyről.

 

300_km_balashazi.jpg

 

====================================

 

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Új vitorlázórepülő tanfolyam indítása 2012-2013

 

Szeretettel meghívunk minden kedves vitorlázórepülés iránt érdeklődőt 2012. november 2-án pénteken 17:00-tól kezdődő kezdő vitorlázórepülő tanfolyamunkra.

 

Aki lemarad a tanfolyam kezdetéről, később is csatlakozhat bármelyik pénteken.

 

Helyszín: MSE klubhelyiség, 1138 Budapest, Dagály utca 11. II. em.

 

dagaly_utca_bejarat.jpg

 

A kiképzés színvonalát tapasztalt oktatók és jó nemzetközi eredményeket is elért versenyzők garantálják. 

 

A tanfolyam az elméleti vizsga után egy 55 felszállásos kiképzést tartalmaz, minek végén egyedül repülhettek.

 

vegyes_035.jpg

 

A tanterem.

 

boy.jpg

 

Pilótagyerek sose kesereg.......

 

===============================

 

Beszélgetés Kapuy Ádámmal az elmúlt pár évről és az előttünk álló 2012-es versenyszezonról

 

Forrás: http://www.hajdufly.hu/index.php/hajdufly-repules-hirek/38-versenyrl-versenyre.

 

kapuy_adam_es_az_ls-4..jpg

 

Kapuy Ádám és az LS-4.

 

=============================================

 

Toborzó videó

 

==============================

 

Sziasztok! 

Véget ért a tábor, minden nap ki tudtunk állni, így akik eljöttek, többnyire tudtak is haladni a kitűzött célok felé.

A tábor alatt született vizsgák, típusok:

3 B vizsga (Lovas András, Berliner Szandra, Varga Viktor)
2 Pirat típus (Szabó András, Dóczi Balázs)
2 befejezett, 1 megkezdett csőrlőkezelői (Szabó Andris, Zöld Andris, illetve Kovács Berni)
1 befejezett és egy megkezdett Ka-8 típus (Karácsonyi Ronald, illetve Joó Gábor) 

 

A tábor alatt repültünk 440 felszálást 93 óra 47 percet. 

 

==========================

 

Újabb gyémánt 300 Km

 

Újabb gyémánt 300 Km

 

Gratulálunk Gavronek Ádámnak, aki 2012. augusztus 2-án klubunk Grob Astir CS-ével megrepülte a 300 km-es gyémántkoszorús feltételét Hármashatár-hegyről.

 

===============================

 

A Magyar Köztársaság Kupa versenyben harmadik az MSE.

 

Többet itt: --->>> http://www.xcontest.org/hungary/ranking-pg-klubok/

 

================== 

 

Kattints ide: Műegyetemi Sportrepülő Egyesület

 

======================

 

300 Km

 

300 Km

 

Gratulálunk Balásházy Jánosnak, aki 2012. május 27-én klubunk Grob Astir CS típusú vitorlázórepülőgépével megrepülte a 300 km-es gyémántkoszorús feltételét Hármashatár-hegyről.

 

=======================================

 

Sziasztok!


Ezúton tudatom a szakosztály tagságával, hogy az MRSZ a mai nappal visszakapta az oktatási 
engedélyét !!!

Mostantól a képzés kezdhető/folytatható!!! 

Kérnék mindenkit, hogy terjessze, vannak akik nincsenek fent a levlistán (kezdők pld).

Jó repülést mindenkinek!


Budai Tamás szakosztályvezető 

 

====================

 

Koratavasz Határhegyen

 

 

 

==========================

 

Az MSE egyik Góbéja a Duna Plaza-ban

 

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület vendégcikke

 

Góbé a Duna Plaza-ban

 

Tegnap este 10 órakor egy 5 fős (majd később 6 főre bővült) csapattal a Hármashatárhegyről átvittünk egy Góbét a Duna Plazaba, azzal a céllal hogy ezt a gyönyörű repülőt a pláza összes vendége megcsodálhassa. A kiállított Góbé tulajdonképpen repképes és hibátlan, egyetlen gondja csak, ami viszont annál nagyobb, hogy lejárt a gyártáskor meghatározott üzemideje.

 

A teljes cikk itt: http://www.rchelicopter.hu/content/20120319/mse_gobe.htm

 

===================================

 

 

 

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE)

 

új honlapja ezen a linken érhető el:

 

 http://vitorla.lhhh.hu

 

==============================

 

Köszöntöttük Matuz Pistát

 

megerkezett_matuz_istvan_az_unnepelt....jpg

 

Az ünnepelt megérkezett

 

a_jelenleti_iv.jpg

 

A jelenléti ív

 

az_mrsz_fotitkara_koszonti_es_atadja_az_ajandekot.jpg

 

Az MRSz főtitkára köszönti Pistát

 

matuz_atveszi_az_mrsz_ajandekat.jpg

 

Pista átveszi és megköszöni az ajándékot

 

szulinapi_torta_70_gyertyaval....jpg

 

A szülinapi torta 70 gyertyával

 

es_fenykeppel.jpg

 

Kép a tortán

 

2011.12.05._matuz_istvan_70_eves.jpg

 

"Nem idős vagy, csak időt álló"

 

ajandekok.jpg

 

Ajándékok (egy kis része)

 

repulo_borosuveg.jpg

 

"Dino" borosüveg

 

udvozlo_level_felolvasasa.jpg

 

Üdvözlő levél felolvasása

 

fentrol_nezve.jpg

 

Fentről nézve

 

a_legifjabb_vendeg.jpg

 

A legifjabb vendég elhozta anyukáját is.

 

ez_nagyon_finom.jpg

 

Ez nagyon finom

 

dini_es_pista.jpg

 

Dini és Pista

 

igazi_kenyer.jpg

 

Igazi kenyér

 

=======================

 

meghivo.jpg

 

Matuz Pista sok-sok vitorlázórepülőt "meghúzott"!!!!!

 

Most húzzuk meg mi a FÜLÉT 70. születésnapján.

 

Találkozunk 2011. december 05-én 10 órakor Budaörsön a körépületben.

 

matuz.jpg

 

matuz_szemtol_szembe.jpg

 

MATUZ ISTVÁN  (1941) 

 

A vitorlázórepülést 1961-ben Gödöllőn kezdte, itt a  "C" vizsga megszerzéséig jutott el. A gödöllői repülőtér bezárása után 1964-ben átigazolt, a Dunakeszi repülőtéren üzemelő Ipari Tanulók  Repülő Klubjába (ITRK), a klubnak az óta is tagja. A klubban szakmai fejlődése töretlen volt, 1964-ben megrepülte a "D" vizsga feltételeit, majd utasviteli, segédoktatói, oktatói szakszolgálati engedélyt szerzett. Az elkövetkező időszakban, hazánkban üzemelő valamennyi vitorlázó típussal repült (56 db.) Motoros területen szakszolgálati engedélyt 1976-ban szerzett, majd vontató, terepvontató és oktató jogosítást kapott. Az "A" és "B" motoros kategóriában szinte valamennyi típussal repült 30 db.

 

Első versenye 1967-ben a Sáriban megrendezett I. Budapest Bajnokság volt, amelyen Június 18 típ. géppel versenyzett. Ettől az évtől kezdve 1981-ig szinte minden évben indult versenyen. Legjobb eredményét 1976-ban, Dunaújvárosban érte el, ahol Blanik típussal repülve, Dózsa Sándor navigátorral az első helyet szerezték meg. Szintén Blanik típussal, 1977-ben,  Hármashatár-hegyről,  312 km-es  hurok feladaton 71,4 km/ó sebességgel országos rekordot állított fel. 1981-ben megrepülte az 500 km-es távot. 1974-1980-ig Hármashatár-hegyen parancsnoki, majd utána az MHSZ OK. Repülési alosztályán motoros főelőadói, 1983-tól repülési alosztályvezetői beosztásban dolgozott.Az MHSZ megszűnése óta -1990. 09. 28. - MRSZ főpilótaként tevékenykedik.Vitorlázóberepülő szakszolgálati engedélyt 1980-ban, motoros berepülő engedélyt 1986-ban szerzett.  Legemlékezetesebb számára a három prototípus - Famadár, Dino, és R-31 - berepülése. 1981-óta állandó résztvevője a látványos bemutatóknak, repülőnapoknak,  programjában a vitorlázó műrepülés, tükörrepülés, helikopteres vontatás-függeszkedés szerepel, ötlet gazdája és tagja az AN-2-el történő ötös vontatásnak.Közreműködője, előkészítője és vezetője volt hazánkban megrendezett kiemelkedő, nemzetközi versenyeknek, rendezvényeknek:1984. 12. Motoros Műrepülő Világ Bajnokság,  Békéscsaba, közreműködő, előkészítő;1989. 7. Motoros Műrepülő Európa Bajnokság, Békéscsaba,  versenyigazgató;1989. Szocialista Országok Precíziós versenye, Békéscsaba, versenyigazgató; 1993. 6. Precíziósrepülő Európa Bajnokság,  Dunakeszi, versenyigazgató;1994.  17. Motoros Műrepülő Világ Bajnokság, Debrecen, versenyigazgató;1996. 3. Vitorlázó Műrepülő Európa Bajnokság, Pér,  előkészítő    1993-ban és 1997-ben FAI CIVA ülés megrendezése Budapesten.

 

A vitorlázó műrepülésnek, mint versenysportnak hazai meghonosítása nevéhez, és tevékenységéhez fűződik. 1981-óta foglalkozik vitorlázó műrepüléssel. Mint versenyző részt vett a sportág,  valamennyi  - kilenc -  világbajnokságán és  hat Európabajnokságán. Legjobb eredménye, Ausztriában első, Bajorországban második hely, európabajnoki összetett csapat második hely. 

 

A vitorlázó műrepülő utánpótlás nevelésében, jelentős eredményeket ért el. FAI Műrepülő szakbizottságában (CIVA) 10 évig volt magyar képviselő.  

 

A repülősportok fejlesztésének területén kifejtett tevékenységéért az FAI 1994-ben a 94. sz. érdeméremmel tüntette ki, 2002-ben megkapta Paul Tissandier diplomát. 

 

Repülő pályafutásának 41 éve alatt végrehajtott: Vitorlázó és motoros területen  15.000  felszállást; Össz. repült idő: 6000 óra.

 

Vitorlázó típusok száma:  56 db.

 

Motoros típusok száma: 30 db.

 

Távrepülések száma: 125.

 

Vitorlázó műrepülések felszállás száma: 1825.

 

(megj: néhány évvel ezelőtti adatok)

 

=============================================

 

 

 

=================================

 

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE)

 

új honlapja ezen a linken érhető el:

 

 http://vitorla.lhhh.hu

 

===============================================

 

Hajdúszoboszlón is táboroztunk.....

 

szoboszlo_repter.jpg

 

A repülőtér

 

h.szoboszlo_latkep.jpg

 

A város reptér felőli széle

 

osszerakas.jpg

 

Összerakás....

 

harmana_levegoben.jpg

 

Már repülünk...

 

irany_a_felho.jpg

 

Irány a felhő.

 

Az MSE tagjai Békéscsabán táboroztak.

 

csabai_taborban.jpg

 

Evés ivás...felkészülés a repülésre, mert kell a kondi...

 

jatek_a_mig-ben.jpg

 

Játék a MIG-ben

 

iszik_a_vadaszpiota.jpg

 

Iszik a vadászpilóta

 

bcsaba_fentrol.jpg

 

A Békéscsabai Repülőtér 

 

startra_kesz.jpg

 

Startra kész.....

 

a_levegoben.jpg

 

A levegőben.

 

pw_5.jpg

 

PW-5

 

mse_pulover.jpg

 

Pillanatképek az MSE életéből.

 

hhh._002.jpg

 

hhh._003.jpg

 

 

 

hhh._004.jpg

 

Határhegyen szorgos munka folyik!

 

==========================================

 

Videofelvétel Hajdúszoboszlóról ahol MSE klubtagok is részt vettek az edzőtáborban. 

 

Vitorlázók viadala 

 

=======================================

 

Képek a közgyűlésről.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 106
Tegnapi: 237
Heti: 1 440
Havi: 5 338
Össz.: 640 419

Látogatottság növelés
Oldal: MSE hírek.
HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2017 - harmashatarhegy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: harmashatarhegy.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »