HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

Besenyei Péter Hármashatárhegyen

2012. május 1-én a kerékpárversenyen.

besenyei_033.jpg

besenyei_031.jpg

besenyei_030.jpg

besenyei_029.jpg

=================================

Hír Besenyei Petiről:

http://iho.hu/hir/besenyei-peter-megint-hirunket-vitte-a-vilagba

=========================

Red Bull Air Race:

Besenyei nyolcadik New York-ban

Idõpont: 2010-06-21 10:12:51

A címvédő brit Paul Bonhomme nyerte a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnoki sorozat idei ötödik, New York-i versenyét. Besenyei Péter nyolcadikként zárt.

    A viadal honlapja szerint a vasárnapi versenyen a szintén brit Nigel Lamb lett a második, az amerikai Kirby Chambliss pedig a harmadik.

    Összetettben Bonhomme vezet 53 ponttal, míg a magyar pilóta a tizedik 18-cal.
    A vb hat hónapig tart, öt kontinensen összesen nyolc viadalt rendeznek a világ 15 legjobb pilótája számára.
    Budapesten augusztus 19-én és 20-án repülnek majd a résztvevők, az lesz a vb hetedik, azaz utolsó előtti futama 2010-ben.

    A következő versenyre augusztus 7-8-án kerül sor Németországban.

a_newyorki_palya.jpg

================================================

New York után Lausitz előtt

2010.06.21. 20:12 | Team Besenyei | Szólj hozzá

Izgalmas, szép verseny volt a New Yorki-i. A Racer ismét bizonyított. Alig alakítottunk át valamit is a gépen, némi súlycsökkentésen kívül nem is nyúltunk hozzá.

Kivéve a verseny előtt 40 perccel, amikor kiderült, hogy a füstölőolaj- szivattyú magadta magát.

A kislány, ahogy Andris nevezi a gépet nagyon szépen ment, Peti legnagyobb megelégedésére. Egyre jobbak az idők. Peti már nincs lemaradva 6-8 másodpercekkel a többiektől. Most ugyan sikerült az Super Eight- ben begyűjteni 2 hibát is, de az idő nagyon jó lett volna, akár Final Four-hoz is.

A gépet tegnap óta már össze is csomagoltuk és indul is haza, pontosabban Ausztriába, ahol végre lekerül róla a fólia és lefestik.

A németországi futamra pedig újabb apró módosításokkal készülünk el, de ez maradjon egyelőre titok.

==================================================

Besenyei tizedik Windsorban:

Race 4: Windsor (June 6, 2010) 

Videó:    Besenyei Péter

============================================

Teljes egészében magyar fejlesztésű versenygéppel áll rajthoz a magyar sztárpilóta a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság június 5-6-i futamán a kanadai Windsorban.

Besenyei Péterrel beszélgettünk.

Technikatörténeti jelentőségű eseményről van szó, hiszen a sportág "király kategóriájában" eddig nem volt magyar fejlesztésű és gyártású repülőgép. A Corvus Racer 540 típusjelű géppel Besenyei esélyes lehet a dobogós helyezésre is (a Corvus egyébként latinul hollót jelent).

A gyorsasági műrepülő világbajnokság szigorú előírásainak megfelelő repülőgép megépítéséről szóló megállapodást 2007-ben írta alá a Corvus Aircraft és a Red Bull, és 2009 márciusában már be is mutatták a gép első prototípusát. Az első berepülésekre 2009 telén került sor, melyek során rengeteg adatot gyűjtöttek a tervezőmérnökök. E mérésekre hagyatkozva, valamint a Corvus Aircraft főpilótája, Kovács Pál és Besenyei Péter észrevételeit figyelembe véve fejlesztették tovább a gépet, amely úgynevezett "experimental" kategóriájú, korlátlanul műrepülhető, +/- 12 G terhelést könnyedén elvisel, 450 km/h-nál is stabil, jól vezethető. A rácsszerkezet króm-molibdén ötvözet, amely megfelel a kategóriában használt legmagasabb követelményeknek, a törzs maga, a szárny és a burkolatok mind egy újszerű kompozitból készült.

További képek a gépről

besenyei_peter.jpg

=======================================

Új a nap alatt!

2010.05.13. 15:24 corvus-aircraft

Besenyei Peti új gépe a Racer 540

=================================================


Besenyei és a tököli lakosok

A tököli reptérre maximum gyalog megyek

mondta Peti.

===============================================

besenyei.jpg

Besenyei Peti könyve kapható az MSE-ben 1.800.-Ft.

Érdeklődés: 06-30-293-3264

=====================================

Érdekes és jogos kérdések:

1. Miért pont a Transport Canada (a kanadai légügyi hatóság) vette lajstromba a gépet, és miért nem például az FAA (USA), mint a többi hasonló repülőgépet, amivel versenyeznek az Air Race-en? Mert a Red Bull Air Race összes gépe jenki lajstromban repül, és a Racert is az amerikai FAR Part 23 tervezési előírás alapján készítették, ha jól tudom...

2. Bár, akkor már azt is kérdezhetné bárki, hogy miért nincs magyar lajstromban?

Magyar építésű repülőgép, magyar pilóta, miért ne lehetne az oldalán HA-... felirat. Milyen szép is lenne, igazi reklám az országnak.

===============================================

Besenyei Péter és a CORVUS

http://www.corvus-aircraft.com/hu/fooldal

racer38.jpg

=============================== 

Final Four Abu Final Four Abu Dhabi 2010 video Four Abu Dhabi 2010 video 2010 video

=============================================

ABU DZABIBAN INDUL A RED BULL AIR RACE

2010. 03. 25. 

http://www.sportpiac.hu/nyomtat.php?cikk_id=3896

TOVÁBBI INFÓ > www.redbullairrace.com 

besenyei_peti.jpg

===========================

A 2010-es Red Bull Air Race Világbajnokságról

The 2010 Red Bull Air Race World Championship touches down in 8 locations on five continents with a highlight-packed calendar that includes new...

WATCH VIDEO

1

Paul Bonhomme

 GBR

67

2

Hannes Arch

 AUT

60

3

Matt Hall

 AUS

36

4

Kirby Chambliss

 USA

34

5

Nicolas Ivanoff

 FRA

33

6

Nigel Lamb

 GBR

32

7

Mike Mangold

 USA

31

8

Peter Besenyei

HUN

24

9

Matthias Dolderer

 GER

23

10

Michael Goulian

 USA

22

11

Sergey Rakhmanin

 RUS

17

12

Alejandro Maclean

 ESP

16

13

Yoshi Muroya

 JPN

9

14

Glen Dell

 RSA

3

15

Pete McLeod

 CAN

1

VIEW DETAILED STANDINGS

=================================================

Besenyei Péter

hu   enredbull 

Megérkezett: a Corvus Racer 540

 2009-03-31 04:25:44

A Kempinski Hotelben leplezték le a Corvus Aircraft versenyrepülőjét, melyet Besenyei Péter, többszörös műrepülő-világbajnokunk szeretne sikerre vinni a Red Bull Air Race versenyein. Besenyei elmondta, meglepte, amikor egy Abu-Dhabiban látott gépről kiderült, hogy magyar konstrukció. 2007-ben kereste fel a Corvus tulajdonosait azzal, hogy építhetnének egy repülőt az Air Race-re. Az ügy tavaly nyáron fordult komolyra, mostanra pedig, rekordidő alatt, elkészült a repülőgép. 

„Fantasztikus érzés, hogy tulajdonképpen nekem építették, alig várom már, hogy kipróbáljam! Ez lesz az első dolgom, amint hazajöttem Abu-Dhabiból, az első Air Race-versenyről."

A gép megalkotásának folyamatában részt vettek egyetemek, illetve az uniós pályázatokhoz kapcsolódóan állami háttérintézmények. Végül a ballószögi gyárban elkészült a prototípus, amely Budapest után a legnagyobb európai kisgépes kállításon, Friedrichshafenben mutatkozik be, a tulajdonosok reményei szerint bevételt generálva. Voloscsuk András, tulajdonos-igazgató:

 „Alázat, hit és kemény munka, illetve sokak együttműködése kellett ahhoz, hogy ez a repülő megépülhessen. Versenyzésre terveztük - ellentétben az erre átalakított gépekkel -, s az egyik legkönnyebb és leggyorsabb a nemzetközi mezőnyben. Szeretnénk, ha bizonyítaná ezt az élvonalban."

A repülő a legmodernebb számítógépes technológiát felhasználva készült, ahogyan az anyagok fajtája és gyártási technológiája is a kor legújabb vívmányain alapszik.

 „Ha képes arra, amit mondanak róla - márpedig miért ne lenne az -, akkor ez egy nagyon jó repülőgép. Én büszke vagyok rá, hogy ez a gép magyar tervezés és építés eredménye. Egy országot leginkább a repülőgépipara minősít." 

- fogalmaz Vári Gyula, háromszoros világbajnok vadászpilóta.

Nos, hogy mire képes pontosan a Racer, arra április második felében kapunk először választ, a matkói reptéren.


Corvus Racer 540


A Corvus Racer 540 műszaki adatai

  • Teljes hossz:6571 mm
  • Magasság:2500 mm
  • Szárnyfesztávolság:7,4 m
  • Szárnyfelület:9 m2
  • Maximális felszálló tömeg:685 (700) kg
  • Terhelhetőség:+12, -12g
  • Motorteljesítmény:345 LE
  • Légcsavar:3 tollú állítható
  • Felszállási úthossz:100 m
  • Emelkedőképesség:18 m/sec
  • Maximális sebesség:450 km/h
  • Manőverezési sebesség:330 km/h
  • Utazó sebesség:310 km/h (75%-os motorteljesítménynél)


 Gönczi Gyula [ 2009-04-17 10:13 ]

Amikor megláttam ezt a gyönyörű csodát, nem akartam hinni a szememnek. Büszke vagyok arra, hogy magyar honfitársaim alkották.
Az alkotók nagyot mertek álmodni, az álom megvalósult.
Nagyon jó egészséget kívánok az alkotóknak, fényes sikert a repülőnek.

Százmillióba kerül majd az új magyar műrepülő

Műrepülésre alkalmas, magyar tervezésű és gyártású repülőgépet mutatott be hétfőn a ballószögi Corvus Aircraft Kft. A Racer 540-esről Gecse Tamás ügyvezető csak annyit mondott: százmilliós nagyságrendű öszszeget fordítottak a fejlesztésre. A tervezéséértVolocsuk András, a másik ügyvezető felelt, s abban részt vett a műegyetem több tanszéke is. A repülő ára mintegy háromszázötvenezer euró (107 millió forint) - évi tíz darab értékesítése meg is triplázhatja a cég értékesítésből származó árbevételét, amely tavaly 470 millió forint volt.

A világon három cég foglalkozik műrepülésre alkalmas, azaz extrém terhelést is kibíró repülőgépek gyártásával: az Extra, az Edge és az Mx. Ezeket használják, többek között az idehaza is ismert Red Bull Air Race versenysorozatban is. Úgy tudjuk, a bemutatott gép ebben a vetélkedésben is feltűnik majd, elsőként Besenyei Péter fogja vezetni, az augusztusi magyar futamon.

Az Egyesült Államokban és Európában néhány tízezer amatőr, de tehetős pilóta vásárol magának műrepülésre alkalmas gépet, elsősorban presztízsokokból. Az Extra típusból, amely a legrégebbi fejlesztés, havonta átlagosan öt darabot adnak el.

A Corvus Aircraft több egyedi megoldást is beépített a repülőbe, amelyet kifejezetten a versenyek során használhatnak: szenzorok figyelik a pilóta által végrehajtott műveleteket és a törzs szilárdságát, ennek köszönhetően a műszakiak hamarabb tudnak következtetni a repülő sérüléseire, mint a pilóta - ezzel pedig megelőzhető egy komolyabb baleset. Hasonló célokat szolgál az a technológia is, amelynek során a törzs egyes részeit gázzal töltik ki és ennek elillanásából lehet következtetni a kompozit műanyag esetleges láthatatlan sérüléseire.


 Képek itt:  http://www.reporvos.hu/gallery/0903corvus/thumb.html



Ballószögön tervezték Besenyei új gépét

2010. jan. 25.


bessenyei_sec.jpg

Magyar versenyző magyar géppel! Akár ez is lehetne a szlogenje Besenyei Péter műrepülő világbajnoknak, aki javában teszteli új építésű versenygépét, melyet a Kecskeméthez közeli Ballószögön alkottak meg - adta hírül a szabadfold.hu.

A Red Bull Air Race versenyein egyre nagyobb szerep jut a versenygépek motorjának, azt is mondhatnánk, minden azon múlik. A technikai sportban nem lehet közömbös, hogy milyen erő rejlik a gépek szívében. Besenyei Péter műrepülő világbajnokunk eddig MX-S amerikai gyártmányú repülővel indult a versenyeken, ám évek óta arról álmodik, hogy egyszer majd magyar fejlesztésű géppel száll fölébe.

nagy_erur_corvus1jpg.jpg

- Tisztában vagyunk vele, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt az egyre nagyobb teljesítményű motorokkal, de ha nem változtatunk a helyzetünkön, akkor egyre lejjebb csúszunk a ranglistán - mondja Besenyei Péter.

Sikeres és népszerű repülősünk mintegy két évvel ezelőtt vetette fel a Kecskemét melletti Ballószögön található Corvus-Aircraft Kft. tulajdonosainak, hogy alkossanak meg közösen egy repülőgépet. Ha már motort nem tudnak kifejleszteni, legalább a konstrukciót javítsák fel olyan méretekig, hogy ütőképes legyen a világversenyeken. A munkálatok során nem csak Besenyei ötleteit hasznosították, hanem együttműködtek a Budapesti Műszaki Egyetem repülési tanszékével és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel is. A ballószögi gyár rekordidő alatt állította össze a gépet, háromnegyedéve kezdődtek a tesztrepülések, melyek lassan befejeződnek.

- Hamarosan eldől, hogy a Corvus Racer névre keresztelt új versenygép megfelel-e a követelményeknek - tájékoztatott bennünket a pilóta. - Ha úgy látjuk, hogy még további finomításokra van szükség, akkor folytatjuk a munkát. Amennyiben elégedettek leszünk a végeredménnyel, a következő versenyeken már ezzel fogok indulni.

Valójában annak örülhetünk leginkább, hogy magyar fejlesztés alapján megszületik egy új konstrukció, mely eredeti ötletek alapján számos érdekes megoldást alkalmaz. Ismét érvényesül a magyar kreativitás. A többi pedig Besenyei Péteren múlik majd...

A motort nem, de a testet a Kecskemét melletti gépgyárban építették.

Sikeres és népszerű repülősünk mintegy két évvel ezelőtt vetette fel a Kecskemét melletti Ballószögön található Corvus-Aircraft Kft. tulajdonosainak, hogy alkossanak meg közösen egy repülőgépet. Ha már motort nem tudnak kifejleszteni, legalább a konstrukciót javítsák fel olyan méretekig, hogy ütőképes legyen a világversenyeken. A munkálatok során nem csak Besenyei ötleteit hasznosították, hanem együttműködtek a Budapesti Műszaki Egyetem repülési tanszékével és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel is. A ballószögi gyár rekordidő alatt állította össze a gépet, háromnegyedéve kezdődtek a tesztrepülések, melyek lassan befejeződnek.

- Hamarosan eldől, hogy a Corvus Racer névre keresztelt új versenygép megfelel-e a követelményeknek - tájékoztatott bennünket a pilóta. - Ha úgy látjuk, hogy még további finomításokra van szükség, akkor folytatjuk a munkát. Amennyiben elégedettek leszünk a végeredménnyel, a következő versenyeken már ezzel fogok indulni.


Csúcstechnológia a repülőgép-tervezésben (képek!)


===================================================


Az EXTRA 300.   (a régi)

136_0032.jpg

Kölcsönös szerelem.

166_hungaroring3.jpg126_11.jpg

Bemutató a Hungaroringen és Budaörsön

147_zogling.jpg

Motor nélkül.       Révy László kezei alatt született Zögling ülésén.

141_kabin.jpg

A műszerfal.

143_lolobrigida.jpg

Lolobrigidával.

3538ilaken580.jpg

A verseny hevében.

nevtelen1.jpg

Felhőkép.

90_fok.jpg

90 fok.  (majdnem)

Besenyei Peti 2005. április 29-én vetítettképes előadást tartott a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Bp. V. ker. Semmelweis utcai helyiségében. Igen nagy érdeklődés mellett Peti a legkedvesebb élményeiről számolt be. 

a_hallgatosag.jpg

Igen sok kérdést kapott Peti és igen bőven válaszolt, kiegészítve a filmvetítést.

a_kozonseg.jpg

Peti alíg tudott szabadulni, rajongói könyvének dedikálására kérték.

dedikalas.jpg

Több, mint 30 könyvet dedikált.

dedik.jpg

                                      

besenyei.jpg

                                          Besenyei Péter könyve. 

Kapható az MSE-ben minden pénteken este 18 órától, megrendelhető postai utánvéttel. Ára: 1.800.-Ft 

Cím: 1138 Budapest Dagály u 11. II. em.

e-mail: hhh.sa@index.hu

Bővebb infó: Dúzs István 06-30-293-32-64








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 49
Tegnapi: 199
Heti: 643
Havi: 4 670
Össz.: 127 705

Látogatottság növelés
Oldal: Besenyei Péter
HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2012 - harmashatarhegy.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:

     


X

Megtalálta? Keresse itt!